A Hét Verse – Kosztolányi Dezső: Halotti Beszéd | Magyar Kurír - Katolikus Hírportál
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd Latinovits Zoltán előadásában. Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szivünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Nézzétek e főt, ez összeomló, kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, mint egy ereklye, s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka. A teljes verset itt olvashatod
- Kosztolányi halotti beszéd elemzés
- Halotti beszéd kosztolányi vers la
- Halotti beszéd kosztolányi vers femelle
Kosztolányi Halotti Beszéd Elemzés
Halotti Beszéd Kosztolányi Vers La
Többé sohanem gyúl ki halvány-furcsa egény a forgandó tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse. Édes barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesé élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt... ", majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt, s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma kelti föl se könny, se szó, se volt, hol nem volt a világon egyszer. Műelemzés a versről:Kosztolányi Dezső műve 1935-ben a Számadás lírakötetében jelent meg. Ebben a művészi korszakában költészetében előtérbe kerülnek az önmegtérésnek a lírai személyiségnek és a dolgok megnevezhetőségének, nyelvi megragadhatóságának, valamint a hagyományhoz való viszonynak a kérdései. A költő ezen korszakában keletkezett a Hajnali részegség, a Marcus Aurelius, a Szeptemberi áhítat, az Ének a semmiről című művei. A költemény címe és első mondata az első szövegemlékünket, a Halotti beszéd és könyörgés című művet idézi.
Halotti Beszéd Kosztolányi Vers Femelle
Kosztolányi Dezső: Halotti beszédLátjátok feleim, egyszerre meghaltés itt hagyott minket magunkra. mertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szivünkhöz közel álló nincs már. Akár a fö, összedőlta kincstár. Okuljatok mindannyian e példá az ember. Egyedüli példá élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Nézzétek e főt, ez összeomló, kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vészkővé meredve, mint egy ereklye, s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka. Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. Mindenki tudta és hirdette: ő szerette ezt vagy azt az ételt, s szólt, ajka melyet mostan lepecsételta csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja, mint vízbe süllyedt templomok harangjaa mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék", vagy bort ivott és boldogan meredt akezében égő, olcsó cigarettafüstjére, és futott, telefonált, és szőtte álmát, mint színes fonált:a homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az resheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőbenakárki megszülethet már, csak ő nem.
A színekben való korlátlan tobzódás sodrását – korlátlan, merthogy a képzelet játéka – a kék szín váratlan pontosítása töri meg egy pillanatra. A lelassult ritmust a másodjára ismétlődő teremtő erejű teljes bizonyosságot sugalló "és akarok még" kezdetű felsorolás gyorsítja fel. A színek skáláját az alkonyat égő pirosa zárja. A vers ritmusa ismét lelassul. A zárórész mindegyik igéje feltételes módú (írnék, nem unnám, lennék, kiszínezném). Az eddigi kijelentő módú igék látomásos ereje megtört. A versnek teljes hangulati íve van. Az álom, a lehetséges teljes világ elől közeledés a valósághoz. Az utolsó sor ebből a valóságból tekint vissza fájdalmas lemondással erre a néhány perces lebegésre. A vers legfontosabb stilisztikai eszköze a halmozás. 3. Esti Kornél éneke (1935) Cím: Esti Kornél a Kosztolányi-életmű kulcsfigurája, költői alakmás, alteregó. történeteinek füzérében, az Esti Kornél novellákban (1936), amelyek önéletrajzi elemeket is tartalmaznak, egy sajátos viszonyt hozott létre az elbeszélő és alakja között, aki tökéletesen hasonló de hangsúlyozottan nem azonos a szerzővel.